Bálint József

Bálint József vagyok, 14 éve dolgozom közalkalmazottként. Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon szereztem diplomát 2007-ben, tanulásban akadályozottak tanári és pszichopedagógia szakokon gyógypedagógusként.

Legelső munkahelyemen 2007. januárban kezdtem el dolgozni. Gyógypedagógus munkakörben helyezkedtem el a Kecskeméti Egymi Autista Tagozatán. Nagyon szerencsésnek éreztem magam, mert a főiskola befejezése után olyan intézménybe kerülhettem, ahol maximálisan figyelembe vették azt, hogy pályakezdő voltam. A gyógypedagógus képzésen abban az időben még nem volt külön szakirány az autizmus. Így az autizmus spektrum zavarról annyi tudásom volt, amit választható tantárgyi órákon szereztem. Mindig is érdekelt az autisták különleges "saját" világa. Magával ragadott az a fajta szellemi, szakmai kihívás, amit az ő "megfejtésük" jelenthet. Ebben a szegregált intézményben olyan gyermekeket neveltünk, akik jelentősen, vagy súlyosan érintettek voltak az autizmusban; illetve ahhoz társuló egyéb fogyatékosságban. Az akkoriban ismert legújabb specifikus módszereket és eszközöket alkalmaztuk fejlesztésükben. Itt sajátítottam el a gyakorlatból többek között a napirendi kártyák, a folyamatábrák, a PECS használatát; a babzsákos foglalkozás módszerét. Az itt töltött két és fél év nagyon hasznos volt számomra.

Az első munkahelyemen "helyettesítő" státuszban dolgozhattam, GYES-en lévő gyógypedagógus helyén. Amikor az letelt és visszatért dolgozni, sajnos az én munkaviszonyom ott megszűnt. Így kerültem fel 2009 nyarán Budapestre, ahol a Prizma Egymi-ben kaptam egy éves határozott idejű kinevezést, gyógypedagógus munkakörben.

Ebben az iskolában alkalmam nyílt gyakorolni a főiskolán szerzett szakomnak (tanulásban akadályozottak pedagógiája) megfelelő tudást. Az egyik, akkoriban még "enyhe értelmi fogyatékos"-nak nevezett gyerekek osztályában voltam napközis nevelő. Mellette heti kétszer adtam órákat az intézmény autista csoportjában is.

Ezen a munkahelyen megtapasztalhattam az iskolarendszerű ellátás szervezési feladatait. A napközis foglalkozások nagyon hasonlóan zajlottak, mint a délelőtti tanítási órák. Az itt nevelt gyermekek képességprofilja igen eltérő volt. Minden tantárgyi tudás elsajátításánál szükséges volt az egyéni, differenciált módszerek, eszközök alkalmazása.

Ebben az évben végeztem el a "Az együttnevelés elmélete és gyakorlata" című továbbképzést, melyet az akkor engem foglalkoztató intézmény szakmai vezetése szervezett. Ez volt az első alkalom a főiskola óta, hogy az integráció témájával újra találkoztam.

Következő munkahelyem szintén egy budapesti EGYMI volt, amelynek Autista Tagozatán kaptam egy csoportot. A második tanévtől egyedül vezettem a mi kis "osztályunkat". A csoport összetétele nagyon vegyes volt mind az életkoruk, mind az autizmusban való érintettségük mértéke alapján. Ebben az évben tapasztaltam meg először pályám során a teljesen önálló munka, egy csoport vezetésének felelősségét, nehézségeit és szépségeit. A kecskeméti intézményben megszerzett tudásom, tapasztalataim nagy segítségemre voltak abban, hogy sikerült egy jól működő, harmonikus közösséget kovácsolni az ide járó autista gyermekekből. Az iskolai tagozatról hozzánk látogató több kolléga is úgy nevezte a mi kis csoportunkat, hogy a "nyugalom szigete". Ebben a sok kihívással teli időszakban igazi támaszom volt a pedagógiai asszisztensem. A gyerekeknek rendszeresen szerveztünk iskolán kívüli foglalkozásokat, eseményeket. Jártunk HRG vízi terápiára, lovas terápiás foglalkozásra, ellátogattunk a Budapesti Állatkertbe, a Tropicáriumba is.

Az ezt követő 5 évben egy 12. kerületi többségi óvodában dolgoztam fejlesztőpedagógusként. Ezen a munkahelyen tapasztaltam meg először, hogy rendszerben látni, összefüggéseivel együtt értékelni egy tíz csoportos óvoda egészének életét igen nagy feladat. Ugyanakkor az ebbe fektetett energia meg is térült, amikor egy óvodapedagógus, vagy szülő jött hozzám konzultálni, segítséget kérni egy-egy gyermek nevelésével, fejlesztésével kapcsolatban. A Hegyvidéki Mesevár Óvodában töltött idő nagymértékben szolgálta fejlődésemet mind szakmailag, mind személyiségemben. Itt tapasztaltam meg, mit jelent egy "Madárovi" foglalkozáson részt venni. Azt, hogy az óvodás korú gyermekeknek a tudás közvetítésre leghatékonyabb módszer a játék. Minden játékba ágyazott tevékenység sokkal inkább motiválóan hat rájuk.

Fejlesztőpedagógus munkám során végig rendszeresen jelen voltak speciális nevelési igényű (SNI) és BTMN diagnózisú gyermekek is. Ahhoz, hogy az ő beilleszkedésüket hatékonyabban tudjam segíteni, szükségét éreztem tudásom bővítésének ezen a területen. Ezért végeztem el a "Családközpontú kora gyermekkori intervenció elmélete és gyakorlata" című továbbképzést a Budapesti Korai Fejlesztő Központban.

2017. szeptembere óta dolgozom a 13. kerületben az Egyesített Óvoda Varázskarika Tagóvodájában. Amikor úgy döntöttem, hogy ide jövök, az elsődleges motivációm az volt, hogy ez eddigi évek során szerzett tudásomat és tapasztalataimat tudom egy helyen, egy munkakörben alkalmazni. Az óvodánk életében egyik kiemelt feladatom az autizmus spektrum zavarral diagnosztizált gyermekek közösségbe való hatékony beilleszkedésének segítése, támogatása. Ezt a szakmai feladatot részben a gyermekek egyéni fejlesztésével, megsegítésével valósítom meg. Másrészt ugyanannyira fontos a velük foglalkozó óvodapedagógusok, pedagógiai munkát segítők szakmai támogatása, tudásuk bővítése.