Asperger

Asperger-szindróma

Az Autizmus és Asperger szindróma között nincs igazán minőségi, csak mennyiségi különbség.

Olyan Autizmussal élő gyermekeket mondunk Asperger-szindrómásnak, akiknél a nyelvfejlődésben nincs látványos késés, akiknek az intelligenciája az átlagos vagy átlag feletti övezetbe esik.

A legfőbb különbség az autizmus és az Asperger-szindróma között, hogy a z Aspergereseknél a nyelvi fejlődés normális ütemben zajlik. A Triász többi területei, úgy, mint a társas viselkedés zavarai és a viselkedés rugalmas szervezése ugyanúgy sérült.

A kommunikációra visszatérve: időben megtanulják a szavakat kiejteni, mondatokat alkotni, beszédeket elmondani, de ez közel sem egyenlő a kommunikációval. Ugyanis egy párbeszédben nem tudják, hogy mit kellene válaszolni, vagy, hogy egyáltalán válaszolni kell-e, vagy nem tűnik fel, hogy a mondandójuk egy másik fél számára unalmas. Sokan nem értik az iróniát, a humort, a rejtett mondanivalót. Többnyire átlagos vagy átlag feletti intelligenciával rendelkeznek és felnőtt korukra sokan megtanulják ezeket a kommunikációs problémákat, ha nem is kezelni, de legalább felismerni vagy amennyire lehet elrejteni a felületesszemlélő elől.

Kisgyerekkorban

, többnyire óvodás korban látszódik meg kortárs közösségben, hogy valami nagyobb probléma van. Gyakran a szülők azt gondolják, hogy a gyermek egyéniség, különc. Egy kicsit nehezebb vele, kicsit jobban ragaszkodik dolgokhoz, esetleg jobban lekötik a számok, minthogy játsszon a tesójával, de mivel jól beszél, mivel olyan színes és okoska gyerek, jobban tolerálják őt. Valójában ez az oka, hogy a diagnózis Asperger-szindróma esetén el tud nyúlni akár 6 éves korig, pont azért, mert nincsenek olyan látványos problémák. Miért fordul az ember szakemberhez a leggyakrabban, ha Autizmus merül föl?...mert nem beszél jól a gyereke vagy megkésett a beszédfejlődése. Itt pont ez a kritérium hiányzik és ezért, aztán jóval később kerülnek a megfelelő szakemberhez az Asperger szindrómával élő gyerekek.

Iskolában

még nehezebb dolguk lesz, hiszen kilógnak mindenhonnan. Okosok, jól beszélnek, de súlyos társasmegértési és kommunikációs problémáik vannak. Az iskolai helyzet egy átlagos többségi iskolában viszont semmi másból nem áll, mint kommunikációból, meg kell érteniük, amit magyaráz a tanár, íratlan szabályokat kell magukévá tenniük a viselkedésükre vonatkozóan, hogy hogyan vegyenek részt a közösségi életben. Ki kell találniuk, hogy a szünetben mit csináljanak, mivel töltsék ki az időt és ebben nem jók, hiszen pont a rugalmas viselkedés tervezésben vannak a legnagyobb problémáik. Itt sincs ideális helyen, de nyilván nem jó az sem, ha olyan helyen van, ahol súlyos értelmi sérüléssel élő gyerekeket oktatnak, hiszen oda sem való.

És itt jön be az Integráció kérdése: az integráció nagyon j, ha adottak a körülmények és az eszközök. Azt jelentené az integráció, hogy ezeknek a gyerekek egyéni módon, nagyon intenzíven kapnak segítséget a mindennapjaikhoz, nem heti egyszer, amikor eljut a pszichológushoz beszélgetni, hanem van segítség, hogy túl tudja élni a nagyon kemény, tőle minden téren rengeteg energiát követelő társas helyzeteket az iskolában. Sok olyan Asperger gyermek van, aki az iskolában, fogát összeszorítva megfelel, csupa jót lehet róla hallani, nincsenek viselkedésproblémái, megtanulja a tananyagot hiszen okos és aztán pedig haza ér az iskolából és a szülő majd összeomlik a teher alatt, amit a gyermek produkál, mert jön a trágár beszéd, dührohamok, ha hozzáér valaki csúnyán reagál erre. Az iskolában az összes energiáját felemésztette az, hogy meg tudjon felelni és aztán elfogy, nincs több. Arról nem is beszélve, hogy ezek a gyerekek fel tudják mérni, azt, hogy miben mások és miben kevésbé sikeresek, mint például egy osztálytársuk. Sokkal több frusztrációt és sikertelenséget élnek át, mint neurotipikus társaik, akik nem élnek ezzel a fejlődési zavarral.

És amikor aztán iskoláskorúak lesznek, tényleg nehéz helyzetbe kerülnek

Aspergerrel élni gyerekként egyfelől kisebb a probléma, hiszen jók a nyelvi képességek és jó az értelmi képesség, másfelől pont ettől nagyobb a probléma, mert mindenhonnan kilógnak. Nem zárkóznak el a társas kapcsolatok elől, de ügyetlenek ezekben a helyzetekben, rosszul kezdeményeznek, gyakran elfogadhatatlan módon. Jó a nyelvi készségük, de rossz a kommunikációjuk. Gyakran előfordul a beszűkült érdeklődési kör, amelyekből aztán következnek a véget nem érő monológok, amelyek különccé, furcsává teszik őket.